C.Cornix nevű zenekarunk első igazi közös munkáját egy nap alatt véglegesítettük, a rögzítés napján. Billentyűsünk, Kövesdi Gábor 'Köve' hozta a dallamot, amelyhez a szöveg felét (versszakok) én, míg a refrén szövegét Béres Miklós, Minki hozta. A struktúra, a zenei megoldások, a szólóbetétek mind aznap kerültek kidolgozásra. Különleges nekem ez a darab, nagyon ígéretesnek, gyümölcsözőnek éreztem, hogy mindenki adott bele a sajátjából, szinte magába szippantott a kreatív, termékeny légkör, és hogy a magunknak szabott időkorláton belül egészen gyorsan hoztuk tető alá a dalt. Nem is volt talán sokkal több alkalom, amikor ennyire egy húron pendültve hajtottunk a közös cél felé, ezért érzem én ezt a darabot annyira könnyűnek, bár mind a mai napig szívesen elidőzök a finomságainak újbóli felfedezésével is. 

Minthogy énekesnőnknek is kellett egy fővokálos szám, külön izgalmat jelentett női szemszögből íródott szövegen dolgozni, olyan szöveget illeszteni a már meglévő refrénhez, ahol egy nő szakítás utáni érzelmi instabilitása, sajnálkozó hangvétele mellé már a refrén önigazoló, önszuggesztív mantráját kapcsolhatja. Végül így kerekedik és fejlődik a zene játékosságával párhuzamosan a gondolat a néha-néha-néha játszi, vállat rántó szabadságáig. 

 Amikor a tavasz ferde fényeivel felbontja a természet konzervét, hogy lakomához lásson egy újra-éhes életkedv, valami ősi forradalom az emberi közegekben, a nyitott terekben és utcákon is megindul. A Csak a tavasz című versemet a Magyar Alkotók Internetes Társulása 2003-ban meghirdetett tavaszi témájú pályázatára küldtem be, és nyertem el vele első helyezést. 

Csak annyit tudtam, hogy férfi szemszögű lesz ez a tavaszmegközelítés, és ezt az érzéki forrongást, a női test bódító szépségeinek ünnepélyét veszem biztos alapul, ami perdíti a testet, és zavarbaejtő mód felborzolja a lelket. Régi-új látványokat, sürgető tapasztalnivalókat szül ez a természet-felfordulás, és szédületes ígéreteit úgy hordozza körbe, mint a véres kardot. Parttalan érzések kerekednek felül minden megszokáson, vagy egyértelműségen, ez a tavasz már a 'csak-a-tavasz'. Több szóhoz se jutok tőle... 

Két tavaszi témájú versem egyike a Betörő. Mindkettő abból az életérzésből merít, amit a tavasz, ez a felforgató elem a maga bősz betörésével idéz elő, amikor az élet, a harsány színek, bódító szagok, a felnyársaló fények és ívek keresztültrappolnak mindennapjainkon. Egy tavasz, ami letaglóz és mindent visz. Brutális, kérlelhetetlen és mindent elsöprő. És micsoda ébredések! A természet vekkerére szendergő vágyak robbannak. Töménység és lágyság. Ismerős vágyak börtönlázadása, a józanság teljes pályás letámadása. Zülleszt, megtépáz, felráz, ránkcsügg és belénk ívódik. Persze utána minden kicsit egyértelműbb, letisztultabb és bizonyosabb is lesz. Végre újra ruganyosak a lépteink, cserreg a madárhad, és kezdődik a női dekoltázsok és köldökök tüntető felvonulása.

Van, hogy egyetlen szó, vagy érdekesebb szókapcsolat, egy szokatlan gondolattársítás indítja be a verset, írja maga köré a saját szövegkörnyezetét. Ez olykor elég mechanikusan történik, az író leíró lesz, mintegy szótölcsére, eszköze és lekövetője a folyamatnak: a vers sajátos manifesztációja lesz a kezdő gondolatcsomagnak, amely a saját törvényei szerint épül, be-behúzva újabb sorokat gravitál önnön ki(/be-)teljesedése felé.

Ezek a versek úgy érzem könnyebben születnek, és bár valóban kényelmesnek tűnik követni egy adott kerékvágást, van azért valami kimerítő is benne, ellen kell állni az utólagos cizellálásnak, vissza kell szorítani az oda nem illőt és a túlírást. 

A Célfotó című dalszövegnek szánt írás is hasonló körülmények között született, hívószavai a célfotó és a sorson függő lázlap voltak. Ez is bekerült aztán a debreceni Alföld Színpad Hasztalan játék c. darabjába, és a színpad vezetőjének a naprakész a jellemünk fordulat tetszett leginkább, ami a korunk célfotójának szintén központi eleme.

Most is kíváncsian várom a célfotó kiértékelésének eredményét, bár lehet más befutókkal is számolni kellett volna, hisz az ész és a lélek végső hajrájához a jelenkor hedonizmusa révén a test is csatlakozott - bár lehet doppinggyanú miatt ez utóbbi eredményét megóvnák. 

 Célfotó

Szonett valahol félúton

Az ember valahogy jobban szeret úton lenni, mint célba érni. A szakadatlan elérési kísérletek olyan életszerűek, maga az élet, de a célbajutással már más a helyzet. Ez utóbbi olyan mint a boldogság, amivel meg nehéz mit kezdeni..

Nagyon izgalmas, ahogy épp Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című kisregényét olvasva, ezekkel a gondolatokkal találkozom a könyv sorai között, és Az el nem jutás című rövid versemben. Azt régóta érzem, hogy a szépirodalom mindig képes a bennünket aktuálisan foglalkoztató problémákra válaszokat szolgáltatni. Vagy csak amilyen problémák, kérdések érlelődnek éppen bennünk, a könyv is aszerint fordul felénk; töprengéseink sajátos tükörképeként asszisztál. 

Az ember " (...) néha mégiscsak ráeszmél, hogy ez az út valóban csaknem mindig - épp valamerre vezet, és nem az a fontos, merre vezet, hanem az, hogy vezet valahová".

Az el nem jutás olykor kényszerű, az akarat kihűlt zsarátnokából pedig nagyon nehéz kivühelyezni bármi iránymutatót.

A hagyományosan rohanónak felcímkézett korunk sokszor valóban nincsen hajszák híjján. Bár olykor kéretlenül is tálcán szállítja a kész megoldásokat, és a renyheséget a kényelem illúziójával pótolja, folyton képes eredeti elképzeléseinktől eltéríteni és iszonyú könnyű a sodrásába kerülni. 

Az olykor sablonossá zülledt, és lélekölő tüneteket produkáló valóságunk első lenyomata ez a munkacíménél megmaradt Korszakmártás című dalszövegem, amelyet aztán meg is zenésítettünk, sőt több kísérletet is tettünk a dal rögzítésére (sajnos egyik sem lett különösebben jó minőségű).

Közhely ide vagy oda, a sebesen száguldó, de még inkább sebesen hagyó korunkban űzött vad maradsz az ébrenléted emlékével a fogason, hacsak nincs ki megállítson, és a tükörképedet etető kezedet (hommage à Weöres Sándor) visszafordítsa. 

"1930. június 29.-én születtem. Nem emlékszem, hogyan történt, kénytelen vagyok hát elhinni. Ha megkérdezné a bíróság, valóban megszülettem-e, nem mernék rá megesküdni, mert én személy szerint nem emlékszem semmire. Ha van valami más élet a halál után, valószínűleg a halálomra sem fogok emlékezni.

Elég szomorú, mert ez azt jelenti, hogy nem lehetünk biztosak sem abban, hogy vagyunk, sem abban, hogy nem vagyunk."  

Slawomir Mrożek

A hosszú időn keresztül egyedüli prózám egy ad absurdum elvitt önreflexió, a darabjaira tört önazonosság mozaikjainak mániás átrendezése egybemosódó arcélek és az önállósult idősíkok sodrában. Hol mint gyermek, hol már mint öregúr, később pedig még kevésbé konzinsztens, az egyre inkább elnagyolt szerepek hordozója az identitását űző én. Szóval egyfajta 'kivagy(ok)iság'! Szélső értékei között cikázó állapotok, fény és árnyjátékok, érzékiség kontra érzéki csalódás. Na, hát ebben a széttört valóságban tényleg csak egy széttört borosüveg cserepei fölött lehet tanúságot (ha van) levonni. 

Személyes leltárkészítés egy nyárvégi kirándulás alkalmával a Tisza melletti parkok egyikében. Ritkán dátumoztam verseimet, sőt lehet ez az egyetlen, ahol kifejezetten úgy éreztem, hogy konkretizálnom kell egy vegytiszta pillanatot, az ott-és-akkor egyszeri élményét. Emlékszem, akkoriban a fényképszerűséget az igék mellőzésével (legalábbis főnévi igenévre váltásával) igyekeztem elérni, ami aztán a rövid vers második felében ki is merül, ahogy sorra törnek be a neszezések, a valóság darabkái. Tessék, a mélázástól, a gondtalan ődöngéstől az egyszercsak magának megint célokat találó elme folyton átveszi a stafétát, a nyár maradék esélyei meg jól elfogynak.

Nyár végi esélyek

Az álmok sűrűjéből a realitások talajára érkezés olykor egy széles folyón keresztül való átevickélődéshez hasonlít, és attól függően, hogy melyik alvási fázisból hasít ki bennünket a valóság szikéje (pl. egy 6:30-ra húzott vekker) a víz közegellenállása, sodrása is igencsak változó lehet. 

Így léphetett elő a bennünk is 2/3-os többségben lévő víz a köztes állapot jelképévé. Folyadékká, ami nem átall a reggeli készülődés momentumainak és kellékeinek hajszálcsövein keresztül is folyton hatalmába keríteni.