Szonett valahol félúton
Elakadásjelző. Bal fék, majd jobb belátás.Csábít, hogy ennyivel elintézzem, de az valahogy félutas megoldás lenne. Amúgy is egy megtorpanó, de továbblépni mégis képes ember töprengései állnak a lenti vers homlokterében: feladjam-e, ha az élet konokul feladja a leckét? Felismerem-e a helyes irányt? Fel is merem-e vállalni? Mennyi tartalékom van, és az mire elég?Pihentető új jelszavak tolulnak fel és tartanának vissza, csitítva bármi szándékot. Működik azonban valami önindító 'csakazértis' effekt, talán mégiscsak szusszanás volt a megállás ott valahol félúton.
Szonett valahol félúton
Mi haszna? – csordogál belém a kétkedés, mint elolvadó telek mocskos leve pereg lehomokszemem, az elmémre felismerést hint. Míg öklöm ernyed, ezer küzdelem elenged. Meddig menjek magamba el? Hiány ha érint,felállni hogy lehet? Új jelszavak terjednek:bocsátóbb halk szavak simítanak, amíg kinnvihar reked, s e sodró tipratás megerjed. Bár így aszalhat gond, tudom küzdésnél még se jobb,ha árokból pislogom át az élet elveit,ha másnak láttatom magam, s feledni fordulok álomba! Cél hegyezze talpra lábad, s el ne hiddkevés lehet jutalmad, magadhoz hű ősbolond!Igazságod kutasd, és várd a végét e szerint!
