Alszol éppen + Végrehajtott türelem
Végül arra jutottam, hogy összegereblyézem ezt a két "közelebbi" időszakból, a londoni kiruccanásom utáni szakaszból eddig kimaradt verseimet, és ahogy most nyugtázom nem csupán a hátrasoroltságuk miatt kerülhettek egymás mellé, de valahogy az ellentétes eszmélet, két féle éberség, az eszméletünk különböző sarokpontjainak megragadási kísérletei miatt is érdemes volt egymás mellett újraolvasnom az Alszol éppen, valamint a Végrehajtott türelem c. verseimet.
Előbbiben egyfajta önmagunkba bevackolt jelenlét, a tétnélküli már-már vegetatív életforma, a létezés minimumát mutogatja fel, míg a Végrehajtott türelemben egy elcsigázott utazó kimerültségében paradox módon megpihenni képtelen állapotát igyekeztem felvázolni.
Alszol éppen Vagy előbb lesz, vagy majd utóbbKifutóban a kifutók,Kimúlnak a terítések, Lapok híján nem is nézed,Hogy a tétek elavultak, Elszivárgott mind a múltad;Fémes hideg verejtékbenSebeket nyalsz - alszol éppen.
Végrehajtott türelemegyeki jegyzetszél állomáson virrasztok, szemem a kintinmíg itt belül csak koppan a kitinbősz rovar szárnyal, verdesi páncélját fény igézi, nem is tudja tán céljátízelt lábuk ide-oda futkos,engem meg csak mosdat a szutykosős-verejték: ébredek.
