A megvolt, az örök, a platói és esetleges, a tagadott-vágyott nők seregszemléje ez a Londonban hosszas kihagyás után írott dalom, benne a személyenként egyedi képekben feltárt rágódással, a mérlegre tétellel, és alapos szemrevétellel. Az óvatos leltár a csalódások, félelmek terhének a felemlítésével hull vissza a dallam által meghatározott borongósabb alaphangulatba.

Az újabb és újabb méregkeverők mégis olyan meghatározóak az egyébként sterilen unalmas létünk során, hogy nem csodálkoznék, ha még beláthatatlan versszakkal bővülne az örök visszatérés univerzális, de egyedi színezeteivel igazán jellegzetes mantrája. 

A nőkkel szembeni kiszolgáltatottság élményének valamint az újra-újra felserkenő reményeknek a sajátos örvénye ez; törésvonal a bizonyosság horizontján: a patikamérlegen adagolt méreg pedig töretlenül, és tévedhetetlenül teszi a maga dolgát.   

Ők

 Bizonyítom csillagmezőn járok         

ha ugrok egyet, alattam az árok

vissza-vissza kacsint..

Vesémbe látsz,    zsigeri a talány

az égbolt végén  cserreg egy madár

vissza-vissza lépked

Hogy megnyissa a csapot,

amit hátrahagyott,

hogy feloltsa a villanyt

aztán csak elillan.

Refrén:

De mindegy!  Élni így is lehet

Csak másfajta mérgeket adj hozzá.

Igazság a borban, mozgósított álmok

Nem volt okod többé jobban megutálnod

és vissza-visszaszívni

 Lelked tükrén   hajszál repedések

Pénztárcát is nézel,   de a megérzésem

Vissza-vissza téved

Hogy elzárja a csapot,

amit hátrahagyott,

hogy leoltsa a villanyt

aztán csak elillan.

Bár élni így is lehet

Csak másfajta mérgeket

Adj hozzá.