Tévedtem a korábbi blog-bejegyzésem alkalmával, és majdnem kihagytam két nem töredékes dalszöveget, amiket Kára István, Pityesz barátom, volt zenésztárs készen hozott dalaihoz készítettem. Az "Élet-főcím" munkacímet viselő darab megintcsak egy tőrőlmetszett, lelkes egyetemista korombeli megnyilvánulás az élet fősodrába, a "felnőttségbe" kerülés előttről, amikor is tapasztalatok híjján ugyan, de hiper-lelkesen elítéljük a besorolást, a kiüresedést, felörlődést, az önmagunk feladását. Ez tipikusan az az időszak, amikor még nem tudjuk igazán, hogy mit is akarunk majd kilépve a munka és az önfenntartás világába a szélesebb felelősségi körök és kompromisszumok  kénytelen felvállalása során, de azt már sejtjük, hogy mit nem és hogyan nem akarjuk. Harci készültség képével indítom a sort, a fogyasztói társadalom hajszáit és a mindennapos dzsungelharcok kilátástalanságát valamint egy hitelesebb, önazonosabb életvitel fenyegető errodálódását pedig a fény hatására megjelenő árnyékvilággal igyekeztem aláhúzni a középrészben. Úgy látom, hogy akkoriban erősen tartottam attól, hogy ez a felnőtt világ megfoszthat egyéniségünktől, tömegtermékké silányítva az embert is, hogy bedarálnak és szabadságaink újabb területeit vagyunk kénytelenek feladni, hogy majd csak rejtek utakon, alig-alig szüremkedhessük be a magasabb rendű életcéljainkat, valódi vágyainkat a hétköznapok szintjére. Weöres Sándor írta a Teljesség felé c. munkájában: "A felnőttkor természetes igénye: élet. S a mai felnőtt, vagy alig-él, vagy maga és mások rovására, rejtek-utakon él."  

Azóta persze már egészen másként látom mindezeket. Azt hiszem ráéreztem arra, hogy majd' minden élethelyzetben (így a munka "frontján" is) lehet úgy alakítani ezeket a kényszerű kompomisszumokat, hogy nem csak beleszólási, és döntési jogaink maradnak meg, de bármely kötöttségünk is kényelmes viselet lehet, ha saját képünkre igazítjuk; a harcmező kalandparkká szelídülhet.  Az Alföld színpad Hasztalan játék címmel később erre és néhány további versemre, dalszövegemre is építve műhelymunkát és saját előadást szerkesztett, középpontjában a felnőtté válás kérdéseivel.  

„Élet főcím”

  Bevetésre készít reggel a kávé, míg talpadba ég a cél

ugyanaz a helyzet rád talál, add csak lelkedet a létedért!

Tarthatatlan tervek ködében lépdelsz, a lényeg messze húz

Becsukod a szemed, hogy végre érezd merre is indulsz.

Hasztalan játék

Fényben csak árnykép

Lépés itt lépést

Követni nem bír már!

Ref:           

Ugyanaz a hely     …...  csak ébredni fáj

Ugyanaz az ábra, ……… végzet híján,

Elméleteidtől terhes az elméd, de ugrásra kész a vágy

alattomban találsz csak utat magadnak, így nem ismerni rád!

Vicsorog a reklám, vagy mi csorog ránk? Mindegy le ne késd!

Feladod-e egyszer? Eldönti a rendszer – csak jól eszedbe vésd!

 Újra-újra elhangzó szavak mögött ha hibás számítás

Nincsen itt nagy baj, hisz altat az ösztön – és marad az ámítás,

Árnyékodon lógsz, utadról a szükség folyton leporol

„Részem az egész, de részeg az álom” - így gondolkozol.