No, igen ritkán próbálkozom novellával, valószínű ez a nemrégiben napvilágot látott pályázat adott egy olyan lökést, hogy már csak a megjelenés lehetőségei miatt is kihívást érezve (a nyertes novellák óriásplakátokon, tömegközlekedési megállóhelyek plexitáblái mögött kapnak helyet) mégis elővegyem…
A Mesének szánt búcsúversem 2012-2013 tájékáról, amikor először szakított velem; sajátos aktualitást nyert hát megint.
De nem is tudnék Tőle sem örökre elválni, sem derű vagy madárcserregéses pátosz nélkül gondolni Rá. Emese a költészetemben mindig is madár marad. Könnyed és illékony csoda,…
Nyomozok magam után, pontosabban belebotlok magamba; sokadszorra előlelem tizen-egypár évesen írt verseimet, írásaimat, és hogy kissé bele is mélyedtem, sorra örvendek egy-két jobban eltalált szókapcsolatnak, szellemességnek, ötletmagnak. A kísérletek, a majdnemek, a 'már-már'-ok elbájolnak, de…
Állunk a fánk alatt (amibe valami a nevünket karcolta), és a szár éggé rügyezi magát a végén.
Vajon levél lesz vagy virág?
Hisz a rügy maga a szétnyílás: a hasadék, de a "Hasadék" című versem is végig tele van ellentétekkel, mintha csak a metaforikus szétnyílás, ez a merő hézagosodás maga is…