Belül tágasabb I. és II.
Amikor találkoztam Weöres Sándor egysoros verseivel, úgy emlékszem legelőször és leginkább a Tojáséj című (és egészű) műve fogott meg a misztikusan ható jin-jangi sűrűségével. Arra gondoltam akkor, hogy én is megpróbálkozok egy ilyen bűvös szópárosítással. Ez addig váratott magára, amikor másfél éves londoni kinntartózkodásomat követően egy buszon utazva szinte egy huzamra írtam meg a Belül tágasabb változatokat. Itt bukkan fel az én 'barlangmély-neonfény' esszencia-kísérletem, de az ősi-új, sötét és világos ellentéteken túl sokkalta inkább a kint és bent ellentmondásos viszonya, és távlatai, a külvilág felé élés helyett önmagam újra meglelése, a szorongásokat váltó új lehetőségek nyitott kapui illetve a visszatérés élménye határozzák meg ezt a két rövid versemet. Olyan hatással volt rám ennek megírása, mintha víz alá merülést követően levegőért törtem volna fel. Paradox módon a nagyvilág lett szűk és fojtogató akkoriban, és valami azt parancsolta tágulj innen. Tágulni pedig csak befelé és a visszatérés aktusával tudtam. Belül tágasabb I. Belül tágasabbÚgy látom, Messze elvezet sok lábnyom, Emléket teregetTudat alattNyitott kaput döngetNem falat Kapar, de még tartogatkrétavonalon túl isÁrnyakat. Belül tágasabb II. Belül tágasabb:barlangmély-neonfény hunyorog,az észlelés kontúrjánmessze vezetnek a nyomok. Emléket teregettudat alatt,rangrejtett zubbonyhős fátylakat. Már nyitott kaput dönget ésnem falat kapar, földbe döngölt felismerésa krétavonal alatt.
